Bársonyos szemek
Álmodozó művész lelkemnek élvezet:
alkonynál is barnább bársonyos két szemed.
Ezt isten alkotta egy szép, derűs tájon,
hogy tüzet adj nekem alkonyi órámon.
S ha az est leszáll skarlátszínű kabátban,
könnyedén heversz le ágyadra, szobádban.
Szeretlek, te párduc, te kéjes bujaság,
kiéhezett szerelmed mégis mást imád.
Ó, ne hagyd, hogy perzselő lángod pihenjen,
gyönyör kínozd, gyötörd testem, hogy pihegjen.
Így tudsz engem percek alatt hevíteni,
szerelmes vágyad kezd izzón megégetni.
Tudom szíved, forr, mint kohó, perzsel a lángja,
szeretlek, bár nem én vagyok szemednek ideálja.
Lelkem, mint mélyen zengő hangod kesergő,
S érzem örökké börtönödbe zárt rabnő.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése